VAS-01 részletesen

Az elmúlt 3 év tapasztalata azt mutatja, hogy a legtöbb ember aki valamilyen véletlen miatt vetődik ide a VAS-01 szimulátorhoz, el sem tudja képzelni hogy mi is ez, még akkor sem, amikor mellette áll és úgy figyeli működés közben. Általában marketing szövegnek, vevőcsalogatónak tartják az elmondottakat, majd amikor 10-20 perc után izzadtan szállnak ki a kocsiból, meglepődve jelentik ki: -Hát ezt nem gondoltam volna!
A következőkben mégis megpróbáljuk pár szóban és gondolattal bemutatni, hogy mire is számíthat az, aki még nem próbálta ki…

“…hiszem, hogy (a szimulátor) az autósport jövőjének meghatározó része is lehet.

Michelisz Norbert
túraautó európa- és világbajnok

Mi is az a VAS-01?

Valódi autóba épített, professzionális, mozgó versenyautó szimulátor

Magyarországon az egyetlen ilyen szimulátor, de Európában is csak pár hasonló van.

Ide kattintva megismerheted azt az 1,2 milliárd forintos szimulátort amivel akár forma-1 csapatok is edzenek, és hogy miben különbözik a mi szimulátorunktól…

Professzionális szimulátort csak úgy megvenni nem egyszerű dolog, egész Európában is csak pár darab található. Ilyenkor elsősorban az autógyárakra, nagy versenycsapatokra, kutató és fejlesztő intézményekre, például egyetemekre érdemes gondolni. Ezek azonban mind olyan helyek, ahova normál földi halandók még engedéllyel is csak nehezen juthatnak be, tehát az teljesen kizárt hogy Te, kedves olvasó, ezek közül bármelyiket is ki tudod majd próbálni. Ha mégis ilyesmire vágysz, akkor keresned kell olyan elvetemült embereket, akik hajlandóak 10 milliós nagyságrendű befektetéssel megépíteni egy profi, valódi autóba épített szimulátort, és azt nem csak maguknak tartogatják. Mi ilyenből jelenleg összesen három darabról tudunk egész Európában! Kettő Angliában, egy viszont itt, Magyarországon található! Ez utóbbi a VAS-01, ami egy teljesen egyedi, a világon egyedülálló szimulátor.

Tipp:
Csak hogy képbe kerülj az árakkal kapcsolatban: Egy profi versenycsapat által használt “általános” szimulátor, ami a VAS-01-hez hasonló, 1,2 milliárd forintba kerül! Igen, milliárd, nem millió! Ez 1200 millió forintot jelent… Persze van ennél komolyabb is, amit pl. a forma-1 csapatoknak fejlesztenek, ezek 4 milliárd forintba kerülnek. Ide kattintva találsz róluk videót. A VAS-01 leginkább abban tér el ezektől, hogy magát az autót nem tudjuk előre-hátra és jobbra-balra mozgatni, sem pedig a tengelye körül forgatni. Viszont a sokkal gyorsabb reagálású és kisebb tehetetlenséggel rendelkező ülésmozgató rendszerünk, illetve az autó szabad felfüggesztése így is közel áll a valósághoz. Az egyetlen dolog amit csak nagyon korlátozottan tudunk érzékeltetni, az az oldalgyorsulás.

FIGYELEM!
EZ NEM GYEREKJÁTÉK!

A VAS-01 szimulátorban a legfontosabb szempont az élethűség!

Egy valódi autó lett alakítva versenyautóvá, majd ebbe került beépítésre a direkt meghajtású kormány, pedálok, váltó és kézifék. Ma már egy professzionális szimulátor nem lehet passzív működésű, azaz mind a kormánynak, mind az ülésnek élethű mozogást kell produkálnia. Ez ebben az esetben még azt is jelenti, hogy kis mértékben ugyan, de a karosszéria is mozog. Emellett speciális rezgés-visszacsatoló rendszer is beépítésre került, ami például a motor fordulatszámától, vagy az útfelület okozta rázkódásokból keletező rezgéseket továbbítja a kormányra, a pedálokra és az ülésekre, sőt az egész autóra is! A testünket érő élmény tehát az oldalirányú G erőket kivéve nagyon közel áll a valódihoz. (Autóversenyzők szerint a VAS-01 szimulátor ~90%-ban közelíti meg a valóságot.)

Természetesen egyetlen szimulátor sem lehet élethű, ha a látvány nem az. Véleményünk szerint a VR technológia még nem áll azon a ponton hogy ezt hosszú időn át kényelmesen biztosítsa, így a professzionális repülőgép szimulátorokhoz hasonlóan a VAS-01 szimulátorban a kezelőszervek és az autó is valódiak, az út és a környezet pedig ez körül 180 fokos panorámában jelenik meg. A kivetítés 3 db full HD, 1080p 60 fps projektoron történik, amik extra gyors 16 ms válaszidővel rendelkeznek, vagyis a késleltetés a technológia által elérhető legalacsonyabb értékű.

  • valódi autó
  • életnagyságú kép
  • 180 fokos panoráma
  • ülésmozgató rendszer
  • rezgés-visszacsatoló rendszer
  • direktmeghajtású kormány 20 Nm nyomatékkal
  • kuplung-, gáz-, 90 kgf fékpedál
  • valódi váltókar
    H- és szekvenciális
  • valódi méretű hidraulikus kézifék
  • 200 W hangrendszer
  • professzionális szoftver

Körpanorámás vetítés

A VAS-01 professzionális szimulátorban egy Skoda Fabia versenyautót használunk, a képről pedig 15,7 négyzetméter felületű, 5 méter átmérőjű és 2 méter magas, 180 fokos körpanorámás 6K felbontású, 60 fps, 16ms késleltetésű vetítés gondoskodik.

Minden életnagyságú, a látvány közel 100%-ban azonos azzal, mint amit egy valódi autó vezetésekor tapasztalhatunk. Nem csak előre látunk, hanem jobbra és balra is egészen az autó B oszlopáig, akárcsak a valóságban. Tehát be tudunk nézni az éles kanyarokba, vagy láthatjuk a mellettünk haladó autókat is.

A hangot 200 wattos sztereó rendszer szolgáltatja.

Mint ahogyan a mellékelt képen is látható, a körpanorámás vetítéssel az élethű megjelenítéshez nincsen szükség VR szemüveg viselésére. Ezzel a megoldással teljesen természetes élményt kapunk, hiszen nemcsak hogy egyszerre látjuk az utat, az autót és a kezelőszerveket is, de ez utóbbiakat meg is érinthetjük. Pont mint amikor valóban vezetünk egy autót.

Nem véletlenül egy Fabiába az alap, hiszen ez a típus már évek óta uralja az R5 és az Rally2 kategóriákat. A szimulátor is alapvetően rallye autónak épült, így ennek megfelelően bukócső, 2 darab valódi versenyülés és négypontos versenyövek találhatóak benne.

Nem csak maga az autó valódi, de úgy is kell vezetni mint az igazi autót, ide értve a pedálok és kormány működtetéséhez szükséges erőket is!

A kormány normál méretű versenykormány, mint ahogy az erővisszacsatolás (Force Feedback) is a valódi autóknak megfelelő, maximum 20 Nm-es nyomatékkal történik, amiről direkt meghajtású rendszer gondoskodik. A legújabb fejlesztésű RealFeel rendszerrel minden autó ugyanolyan kormány- és fékerőket produkál mint a valóságban. Ezért ha egy versenyautót szimulálunk és a kormány kicsúszik a kezünkből, akár sérülést is okozhat. (Kiskorúak a szimulátort csak csökkentett nyomatékú módban használhatják!)

Annak érdekében, hogy mindenféle autó szimulálható legyen, 3 darab valódi méretű pedál van beépítve: gáz, fék, kuplung. Emellett valódi méretű és érzetre is a valósághoz nagyon közel álló állítható erősségű váltót használhatunk kétféle módban: 7 sebességes H váltó, vagy karos szekvenciális váltó. A kézifék a hidraulikus rally fékeket idézi.

A profi csomagban lehetőség van váltófülek használatára, bármilyen szabványos kormány beépítésére, a kormány helyzetének módosítására, és a fékpedál a versenyautóknak megfelelően akár 90 kg-os működtető erőre is beállítható.

A titok a mozgásban van!

Egy statikus szimulátort (amikor egy mozdulatlan székben ülsz) ma már nem lehet professzionálisnak nevezni. A profi szimulátorok nem csak abban térnek el a játékprogramoktól hogy pontosabban képesek kiszámítani az autó viselkedését, hanem hogy a vezetőre ható gyorsulásokat és az autó súlypontjának áthelyeződését is képesek valódi mozgással érzékeltetni. Bár a térinformációk 90%-ban a látásból erednek, a súlypont áthelyeződés az egyik legfontosabb információ amire egy versenyzőnek szüksége van az autó feletti uralom megtartásához!

A VAS-01 szimulátorban a vezető ülése a fellépő gyorsulásoknak (G erőknek) és az autó súlypontjának megfelelően mozog, sőt a teljes karosszéria is képes bemozogni! Itt még mindig nem álltunk meg, ugyanis a motorból és a futóműből érkező rezgéseket rezgés-visszacsatolással is előállítjuk. Vagyis például a kormány, a pedálok és az ülések nem csak a motorból érkező rezgéseket, de az útfelület rezgését is átadják, pont mint a valódi autókban. Az embert érő hatások tehát nagyon közel állnak a valóságoshoz, ami hosszútávon -akárcsak egy valódi versenyautóban- nagy igénybevételt jelent még a felnőttek izmainak és ízületeinek is. Nem csoda, hogy sokan megizzadva szállnak ki akár már 10 perc száguldás után is.

Az általunk használt Assetto Corsa Pro szoftvernek köszönhetően, szimulált autóink fizikáját folyamatosan fejleszthetjük, így az élethűség közelebb áll a valósághoz, mint az otthonra megvásárolható szoftverek esetében.

Bár a fejlesztő és a készítők is rally versenyzők, a VAS-01 szimulátor beállításában és tesztelésében más magyar versenyzők segítségét is igénybe vesszük, így a folyamatos fejlesztések közben együtt dolgozunk az elérhető legmagasabb élethűség érdekében.

A VAS-01 szimulátort eddig tesztelő versenyzők listájához kattints ide…

(ABC sorrendben)

Bruckner Viktor – Főtaxi Autósport, Magyar Historic Rally bajnok és többszörös kategória I. navigátor

Cser Jakab – Fiesta Kupa

Eiger Attila – Főtaxi Autósport, Magyar Historic Rally bajnokság, navigátor

Frik Péter – Főtaxi Autósport, Magyar Rally Bajnokság, FRT kategória bajnok

Hammer Tamás – Főtaxi Autósport, Magyar Rally bajnokság

Hoffer Zsolt – Hungarian Police Rally Team, Országos kategória I, vezetéstechnikai oktató

Kozák Zoltán – Főtaxi Autósport, Magyar Rally Bajnokság

Mácsai Martin – TMC Rallysport

Mészáros Zoltán – Motorversenyző, amatőr bajnok 2008 Románia

Radó István – Radósport Rallysuli, többszörös Magyar- és Szlovák rally bajnok

Sándor István – Volán SC Budapest, Magyar Bajnok navigátor, LEGENDA!!!

Szetei Norbert – Szetei Rally Team, Főtaxi autósport, Magyar Rally Bajnokság

Tóth István – Főtaxi Autósport, Magyar Historic Rally bajnok, többszörös kategória nyertes

Varga Roland – Kétszeres Magyar Historic Rally bajnok

Vízhányó Norbert – Roncsderby, Többszörös futamgyőztes

Zsótér Bertalan (Öcsi) – Főtaxi Autósport, Magyar Rally Bajnokság

Nem titkoljuk, a VAS-01 szimulátor számos előnye mellett bizony vannak hátrányai is.

előnyök

Minden életnagyságú
A VAS-01 szimulátorban minden életnagyságú. A képet valós méretben látjuk, ami a szimulációban 1 méterre van tőlünk és 1 méter magas, azt a pilótaülésből is 1 méterre és 1 méter magasnak látjuk. Ez elengedhetetlen a professzionális felhasználáshoz, illetve az eredményes tanuláshoz. Emellett a kezelőszervek is mind valós méretűek és a VR technológiával ellentétben minden megérinthető, megfogható.

Mozgó szimulátor
Bár a vezetéshez szükséges térinformációk 90%-a a látásból ered, minden versenyző tudja, hogy a fellépő gyorsulások és az autó súlypontjának érzékelése elengedhetetlen ahhoz, hogy a határon lehessen autózni. Egy otthoni statikus szimulátor (mozdulatlanul ülsz egy székben) semmilyen módon nem képes ezeket az erőhatásokat visszaadni, így valójában a vezetéshez szükséges információknak csak körülbelül a felét lehet érzékelni. Egy kedves versenyző vendégünk úgy mondta: “Ha a valódi autóhoz viszonyítjuk, akkor a gokart a lézerharc, a VAS-01 szimulátor a paintball”.

Teljesen élethű megjelenés
A sima monitoros szimulátorok használatakor azért előnyös a sötét szoba, mert ilyenkor csak a szimulátor képét látjuk, ezáltal a statikus környezet és a nem valóságos pilótafülke nem zavarja meg az agyat. Így próbálják csökkenteni az illúziórombolást, ami persze csak részleges, hiszen csak a monitorok által biztosított “csíkon nézünk ki a valóságba”, ami kevés ahhoz, hogy az agy teljesen elhiggyem hogy egy versenyautóban száguld. A VAS-01 szimulátorban ilyen probléma nincs, minden amit magunk körül látunk pont olyan, mint a valóságban.

Valósághű kezelőszervek és erőhatások
A VAS-01 szimulátorban alkalmazott kormány és pedálok, valamint a váltó és kézifék mind a valóságban is használt méretűek és a valóságban is létrejövő erőket képesek visszaadni.

A legolcsóbb professzionális megoldás
Profi csomag vásárlásakor kétféle szoftver módból lehet választani. Az alapáras csomagokban a szoftver kb. 90%-os élethűséggel képes visszaadni a jármű viselkedését, ami elég a gyakorláshoz és ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a megfelelő autóbeállítások megtalálásához. További költségek megfizetésével olyan fizikai szoftverfejlesztés is elérhető, ami képes akár 99%-os pontossággal is kiszámítani az autó viselkedését. Ezt a fejlesztést már 20 olyan professzionális csapat is használja, akik az elmúlt 10 évben a LeMans és más hosszútávú szériákban is nyertek. A költségek így jelentősen csökkenthetőek ahhoz képest, mintha mindent a valóságban próbálnánk ki, vagy mintha több millió dolláros szimulátort bérelnénk sokkal magasabb áron.

Kényelmesebb
A szimulátorok egyik elvitathatatlan előnye, hogy sokkal kényelmesebbek mint a valódi versenyautók. Alacsonyabb kabinhőmérséklet, akár pólóban is vezethetünk, tetszés szerint beállítható hangerők, tetszés szerint beállítható rezgések és kezelő erők. Emellett bármikor meg lehet állni, bármikor a pálya adott pontjára lehet ugrani, vagy akár ellenkező irányban haladni. Nem mellesleg lehetőség van arra is, hogy a pályának csak egyetlen szakaszát, például egy kanyart gyakoroljunk folyamatosan. Ezzel rengeteg időt és pénzt lehet megtakarítani! Ehhez nem kell mást tenni, mint a kívánt kezdőponton megnyomni egy gombot a kormányon, majd amikor úgy érezzük hogy vissza szeretnénk oda ugrani, akkor ismét megnyomni.

Nincsen balesetveszély
A versenytempós vezetés arról szól, hogy mindig a határon autózzunk. Ezt csak úgy tudjuk megtanulni, ha néha átlépjük a határt. Ekkor a valóságban jó esetben csak anyagi kár, rosszabb esetben személyi sérülés is történik. Ez nagyban meghosszabbítja a tanulási folyamatot. A VAS-01 szimulátor használatakor nincsen jelentős balesetveszély, egy nagy sebességű falba csapódás után nem kell hetekig kórházban feküdni, majd hónapokig lábadozni.

hátrányok

Nincs félelemérzet
A szimulátor legnagyobb előnye itt egyben a legnagyobb hátrányává válik! Mivel nem kell sem anyagi kárral, sem balesetveszéllyel számolni, így aki nem veszi komolyan a használatot, az minden hezitálás nélkül hajt be egy számára teljesen ismeretlen pályán egy teljesen beláthatatlan kanyarba. Fékezés nélkül, 200 km/h sebességgel akar elfordulni ott, ahol a forma-1 versenyzők is maximum 80 km/h-val képesek.

Sebességérzet, féktáv
Itt szeretném megemlíteni azt a két észrevételt, amit általában csak amatőrök szoktak felhozni. A szimulátor által előállított képen megjelenített környezet pontosan ugyanolyan sebességű haladást mutat, mint az adott sebességgel történő haladás a valóságban. Erről sok összehasonlító videót lehet találni az interneten, de mi is készítettünk ilyet.
A sebességérzet relatív dolog. Van kinek már 100 km/ óra is gyors, van akinek 300 sem az. Ehhez is hozzá kell és lehet szokni. Az autópályán gyakorlatilag bárki 140 km/h sebességgel is haladhat, és szerintem maximum 1% aki fél. Ugyanakkor a belvárosi kis utcákon már 70 km/h is nagyon félelmetes lehet. Ebből következik, hogy a sebességet egy részben a környezet alapján érzékeljük. Egy versenypályán sokkal kevesebb olyan dolgot látunk ami a sebesség érzékelést segíti, például nincsenek felezővonalak sem.
A sikeres versenyzők a versenypályákon a féktávot mindig valamilyen vizuális jelhez kötik, például táblák vagy útfelfestés. Tehát nem szemmel “érzik” a féktávot. Ezt még lassú utcai vezetésnél is tapasztalattal szerezzük meg, tehát nem egy veleszületett dolog. Aki még soha nem vezetett versenytempóban az adott pályán, annak ezt bizony meg kell tanulni.
És akkor a végén a kör bezárul, ismét elérkeztünk a félelemérzethez. A valóságban sokszor azért érzünk valamit gyorsabbnak, vagy azért fékezünk le hamarabb, mert félünk. Ha nincs félelem, akkor nincs sebességérzet és nincs ami megállítson minket mielőtt egy kanyarhoz érünk. Már nagyon sok valódi profi versenyzőt láttam a szimulátorban, és az első köröket mindig mindegyik lassabban teszi meg, majd folyamatosan gyorsulnak az elérhető határig. Pont mint a valóságban!

Átveri az agyat
Hiába alkalmazunk mozgó szimulátort, a VAS-01 életnagyságú 180 fokos panoráma képe olyan szinten becsapja az agyat, ami a valós gyorsulások (G erők) megléte nélkül az erre érzékeny személyek esetében szédüléshez, rosszabb esetben hányingerhez vezethet. Ennek ellenére tapasztalataink szerint az érzékenyek egy része 10-30 perc alatt képes hozzászokni a használathoz, ha megvan erre az akarata.

Élethűség
Mivel ez egy valódi autó és valódiak a kezelőszervek is, csak olyanok tudják vezetni, akik a valóságban is tudnák. Minimum 140 és maximum 200 cm testmagasságú személyek, akiknek testtömege nem haladja meg a 110 kg-ot. A szimulátorban normál méretű versenyülések vannak beépítve, amik arra készültek, hogy a versenyzőket megtartsák a kanyarokban, így a “kagyló” alak miatt az ülések rendkívül szűkek. Ez azt jelenti, hogy ahhoz hogy valaki beleférjen az ülésbe, a 110 kg-os testtömeghez megfelelő magasság is szükséges, általában 180-200 cm! Ezen magasság alatt és 110 kg testsúly mellett az ülés kényelmét vagy akár magát a használatot nem tudjuk biztosítani!

Túlzott univerzalitás
Sajnos a szimulátor egy másik előnye, ami hátrányt is jelenthet. Azért, hogy pillanatok alatt tudjunk két teljesen különböző autó szimulálása között váltani, az összes lehetséges autóhoz szükséges kezelőszervnek mindig jelen kell lennie. Ezért elméletileg zavaró lehet, hogy más a kormány, két pedál helyett három van, vagy hogy a váltófülek mellett “ott marad” a H-váltó is. Természetesen ezeket mind lehetséges ki- és beszerelni ha erre szükség van, de ezt csak profi csomag vásárlása esetén tudjuk biztosítani.

Horizont
A horizont az a vonal, ahol az ég és a föld találkozik. A horizont elengedhetetlen ahhoz, hogy érzékelni tudjuk a környezet valós méreteit és a távolságokat, ebből adódóan pedig a haladási sebességet. A valóságban a horizont mindig a szemünk magasságában van, a szimulátorban viszont ott, ahova beállítottuk. Ezért nagyon fontos, hogy a pilóta szeme a beállított horizont vonalában legyen, máskülönben nem lát teljesen valós képet és nem érzékel teljesen valós sebességet!

Nem lehet abbahagyni
Akit egyszer megcsap a benzingőz, az többé nem szabadul… tartja a mondás. Ez a VAS-01 szimulátor esetében annyiból jelentkezik fokozottabban, hogy a valódi autózáshoz, főként a versenyautózáshoz képest jóval alacsonyabbak a költségek! Nem mellesleg sokkal gyorsabb a tanulási folyamat is, hiszen egy sikertelen manővert követő falba csapódás után nem kell pár hónapig kórházban feküdni.

Ha felkeltettük érdeklődését, akkor foglaljon időpontot most!